1922-ben lett pártja jelöltjeként – 23 férfitársával együtt – nemzetgyűlési képviselő. Rögvest kirohanást intézett az első európai törvényesített faji, vallási diszkrimináció, a numerus clausus ellen. A Horthy-korszak parlamentjében konzervatív ellenfelei is tisztelettel hallgatták a szakszerűen érvelő – és sokszor nem tipikusan „női témákban” felszólaló – képviselőnőt. 

A két világháború közötti parlamentben elsősorban a gyermekneveléssel, a munkásság, különösen a nőmunkásság helyzetével, az iskoláztatással és a népegészségüggyel, illetve a börtönviszonyokkal foglalkozott. Sokszor napokig készült egy-egy felszólalására, s kemény csatái voltak a Duna-parti palota üléstermében és a bizottságokban. Határozott és kemény hangú beszédei miatt az a találó megjegyzés járta róla: „egyetlen férfi van a magyar parlamentben – az is nő.” Mintegy ezer képviselőházi felszólalása között jelentősek a gazdasági világválság időszakában a gazdasági és politikai rendszerváltozást követelő beszédei.

A korszak végéig megőrizte helyét a törvényhozásban, ahol pártja parlamenti frakcióját vezette. Az SZDP törvényhozó tevékenységére, a frakció munkájára a parlamenti ügyekben jártas, nagy tapasztalatokkal bíró Kéthly Anna személye nyomta rá a bélyegét. Faragó László szociáldemokrata politikus, a kitűnő tollú publicista volt az az ember, aki a háttérben jó barátként és „elvtársként” igen sok segítséget nyújtott Kéthlynek egy-egy interpelláció megfogalmazásához, fontos és pontos információk „begyűjtéséhez”…

Kéthly, aki 33 évesen szinte berobbant a magyar politikai életbe, ha nem is az első – hiszen ott ült már Slachta Margit a konzervatív oldalon –, de másfél évtizeden át azután az egyetlen nő tagja lett a parlamentnek. (1922–1948 között, 26 éven keresztül maradt képviselő.)

Akkor, mikor az általános vélekedést jól tükrözik a korszakban született mondások a nőkről: „Az asszonynak elég, ha annyi esze van, hogy mikor esik az eső, a csurgásban ne álljon” vagy „Amit az ördög maga végbe nem vihet, asszonyokra bízza”, illetve „Az asszonyban sok a szó, de kevés a jó”, s végül „Aki szoknyában jár, az nem ember”.

Egyedi jelenségként az első világháború után a részleges női választójog megvalósulása révén a magyar törvényhozás történetében első ízben női képviselők is bekerültek a magyar Parlamentbe: 1920-ban a katolikus Szociális Misszió Társulat tagjaként Slachta Margit, 1922-ben került pedig második női képviselőként a szociáldemokrata Kéthly Anna.

Kortársai sokszor meghökkentek azon, hogy milyen otthonosan mozog a „férfiaknak fenntartott pályán”, a politika porondján, a parlament üléstermében.

1939 a magyar progresszió emlékezetes, súlyos következményekkel járó esztendeje volt. Az általános, titkos választáson a baloldali ellenzéki pártoknak együttesen sem sikerült megszerezniük a mandátumoknak még a 10%-át sem. A szociáldemokrata párt határozottan szembeszállt Magyarországnak a háborúba történő beavatkozásával, amit akkor hazaárulásnak minősítettek. 1942-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett ő volt a „másik férfi”, aki a jobboldal őrjöngése közepette feltárta és elítélte az újvidéki vérengzést. Ennek kapcsán halálos fenyegetéseket is kapott, s mikor egy barátja figyelmeztette, hogy legyen óvatosabb, Kéthly azzal a már szállóigévé vált mondattal válaszolt: „Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!”

1944. március 19-e, a német megszállás után az ellenzéki képviselők eltűntek a parlamentből. Peyert deportálták, Kéthly, Tildy és mások illegálitásba kényszerültek. Közel fél esztendő múlva akadt ebben az Országgyűlésben egy képviselő(nő) – Kéthly Anna személyében –, aki meg merte kérdezni, hol van az ország miniszterelnöke, belügyminisztere, és hová lett számos képviselőtársa.

Kéthly Anna nem ismerte a hallgatást és tapintatot az ún. kényes helyzetekben. Elvi kérdésekben nem tűrte a taktikázást. Saját pártjában sem. Amikor 1940-ben egyes szociáldemokrata funkcionáriusok felvetették, hogy az adott helyzetben célszerűbb lenne a zsidó vezetők háttérbe vonulása és a kilépés a Szocialista Internacionáléból, Kéthly élesen kikelt az opportunisták ellen, megvédte a megtámadott elvtársakat. Már a háború alatt is, de különösen 1945 után nyílt sisakkal harcolt az ún. munkásegység és a népfront gondolata ellen, mert átlátta és nemzetközi tapasztalat alapján tudta, hogy a kommunista párt célja hangzatos jelszavak leple alatt a szociáldemokrácia felszámolása és az egyeduralom.

A kommunista egyenlősítő politika elsöpörte a szociáldemokraták kísérletét arra, hogy az autonóm módon politizáló és fellépő nő modelljét támogassák.

 (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kethly_anna/)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.